Március 9-én  Budapesten színvonalas díjkiosztó ünnepségen vehettek részt iskolánk másodikos diákjai. Az „Élj könnyebben”országos közétkeztetési pályázat keretén belül 298 hazai osztály és 41 főzőkonyha küldte be pályázatát. Első körben a gyerekek szavazhattak a legjobb menza ételre. A másik oldalon a közétkeztetésben résztvevő konyhák mérték össze tudásukat, és küldték be receptjeiket, hogy ezzel bekerülhessenek a TOP 50 legjobb étel közé.

A beküldött pályázatok közül 13 osztályt sorsoltak ki. Nagy öröm számunkra, hogy sztárais diákok is bekerültek a szerencsés 13 közé. Második osztályosaink 100 000 Ft értékű ajándékutalványt nyertek, amit osztálykirándulásra fordíthatnak.

A sztárais delegáció

Iskolánkat Solymosi Jánosné osztályfőnök, valamint három másodikos tanuló képviselte: Braunitzer Blanka, Szabó Mihály és Szilágyi Abigél, akik a több órás vonatút után, a díjátadó gála végén lelkesen tettek eleget a hétféle étel kóstolására való felhívásnak. A díjkiosztó ünnepség nagy élményt jelentett a gyerekek számára.

Az Erzsébet utalványt szimbolizáló emléktáblát dr. Rétvári Bence EMMI parlamenti államtitkártól és Kovács Lázár cheftől vehette át a sztárais küldöttség.

Külön siker, hogy iskolánk konyhája hat étellel is bekerült a TOP 50 menzaétel közé.

Hálás köszönet Mészáros Kinga élelmezés vezetőnek, aki aktívan részt vett a pályázat menedzselésében.

A nyertes TOP 50 menza étel

A 10 levesből, 30 főételből és 10 desszertből összeálló TOP 50-es lista itt elérhető: https://merokanal.hu/receptek

A nyertes osztályok listája itt olvasható:
https://merokanal.hu/orszagos-palyazatok-zarultak-le/

A rendezvényről készült képgaléria itt tekinthető meg:.

You might also like

Tanévnyitó ünnepség
Elolvasom
Titkársági ügyek intézése
Elolvasom
IGAZGATÓI TÁJÉKOZTATÓ
Elolvasom
Szeptember és október havi ebédbefizetés időpontjai
Elolvasom
Online Tanévnyitó Ünnepség
Elolvasom

0 comments

Leave a reply