Amikor Sanyi bácsi bejelentette, hogy kirándulni megyünk, mindenki nagyon izgatott lett.

A kiránduláson részt vettünk egy gyaloglónapon is, ennélfogva minden helyet gyalogosan közelítettünk meg.

Reggel frissen és izgatottan érkeztünk az iskolába, indulásra készen. Mindenki felszerelkezett rengeteg enni- és inni-, de főként nassolnivalóval.

Nem sokkal később elindultunk az iskolából, természetesen gyalog. Első állomásunk a Széchényi-tér szélén lévő Patika- és Marcipán-múzeum volt. A két múzeum közös előtérből nyílik, de mivel mind a két helyiség elég szűk, ezért két csapatra kellett oszlanunk.

A fiúkat Sanyi bácsi kísérte a marcipánokhoz, a lányokat Szilvi néni vitte be a patika-kiállításra, majd cseréltünk. Itt lehetett venni marcipánt is, ami nagyon finom volt.

Ezután átsétáltunk a közelben lévő Kesztyűmúzeumba, ahol egy kedves bácsi részletesen elmagyarázta a híres-neves pécsi kesztyű történetét, készítését, sőt a sportkesztyűket fel is lehetett próbálni.

Megtekinthettük azt is, hogyan varrják a kesztyűt, hiszen nagy meglepetésünkre egy néni épp ott varrta a kesztyűket, elképesztő gyorsasággal. Egy, a kesztyű készítésről szóló kisfilmet is megnézhettünk.

Ezt követően a Természettudományi Múzeumba indultunk, ahol belépés előtt rövid pihenőt tartottunk és megebédeltünk. Itt is két csoportra oszlottunk, az egyik egy kis vetélkedővel egybekötött foglalkozáson vett részt (ami különböző rovarokról, bogarakról szólt), míg a másik egy geológus vezetésével különböző kőzeteket tekintett meg mikroszkóp alatt.

Később átmentek egy másik terembe, ahol szintén mikroszkópot kellett használni, ezután helyet cseréltünk.

Miután végeztünk -ahogy Sanyi bácsi mondaná -, ,,letámadtuk” az Árkád melletti melletti Tornyos fagyizót, ahol két gombócot adnak egy áráért.

Itt elbúcsúztunk pár osztálytársunktól, majd visszamentünk az iskolába.

A nap végén mindenki fáradtan, de jókedvűen ment haza.

Kedves Szülők!

Ezzel a videóval is szeretnénk segítséget nyújtani a Mozanapló használatához.

Kérdéseikkel forduljanak bizalommal iskolánk rendszergazdájához a vargad@sztarai.hu címen, a 72/517-877-es telefonszámon vagy személyesen az irodában.

 

Kedves Szülők!

Az október havi ebédbefizetés időpontjai:

2016. szeptember 12. 7:30 – 12:00

2016 szeptember 13.  12:00 – 17:00

Az idei tanévre megállapított napi étkezési díjak a következők:

Tanévnyitó ünnepély

Kedves Szülők, Gyerekek!

Az 2016/2017 tanév megnyitó ünnepsége 2016. augusztus 31-én, 17:00-kor lesz. Sok szeretettel várjuk minden kedves új és meglévő diákunkat és szüleiket!

A tanévnyitón beszédet mond dr. Hack Péter a Pécsi Hit Gyülekezete vezető lelkésze is.

A galéria megnyitásához kérem,  kattinston a képekre!

Kedves Szülők!

A szeptemberi étkezések befizetésére, illetve a tankönyvek átvételére a következő időpontokban lesz lehetőség:

2016. augusztus 29. 8:00 – 16:00

2016. augusztus 30. 8:00 – 16:00

A tankönyvosztás a tavalyi évhez hasonlóan névsor szerinti bontásban lesz kiosztva a gyorsabb ügyintézés érdekében. Ennek a részleteit és a tankönyvosztással kapcsolatos egyéb szükséges információkat a jövő héten olvashatják a honlapunkon.

Nyári ügyelet

Kedves Szülők! Iskolánkban idén is van nyári ügyelet. Ennek időpontja minden szerda 9:00 -13:00.

A kihívás napja

A tanév végén a kihívás napján már felszabadulva az utolsó dolgozatírások és felelések terhe alól a kicsik és nagyok egyaránt próbára tehették tehetségüket és ügyességüket.

Az idén egy újabb osztály búcsúzott el az iskolától. A tiszteletükre rendezett ballagási ünnepségen mind a vendégek, mind a résztvevők nagyon jól érezték magukat.