“Az én kedvencem, az én barátom” rajzpályázat ünnepélyes díjátadója

Pécs városának 8 óvodájából, összesen 65 pályamunka érkezett az óvodák számára meghirdetett, “Az én kedvencem, az én barátom” rajzpályázatra.
A szakmai zsűrinek nehéz dolga volt. Az eredeti 3 kategória helyett, plusz két különdíjat is kihirdettünk végül, a legfiatalabb (3,5 éves) alkotó, és a zsűri által egy szakmailag kiemelt alkotás részére.
A rendezvényterem megtelt, és elkezdődött a Sztárai Mihály Általános Iskola zene-, és dráma tagozatos diákjaink az ünnepi előadása. A díjak átadását követően pedig egy kiállítás keretében, minden pályamunkát megtekinthetett a közönség. A kellemes és jó hangulatot az is mutatta, hogy a családok még sokáig beszélgettek, a gyerekek önfeledten lufiztak és örültek az ajándékaiknak, hiszen végül minden kisművész ajándékban és oklevélben részesült.
Gratulálunk a nyerteseknek, köszönjük az óvónők munkáját!