20 éve a boldog gyermekkor szolgálatában

#jövőtudatos #gyerekközpontú #támogató

Ismerd meg közelebbről iskolánkat!

A beiskolázással kapcsolatos információkról bővebben itt olvashatsz →

A továbbtanulás és a pályaválasztás területén igyekszünk minél több segítséget adni diákjainknak.

Ezért vittük el a 7. osztályosokat idén először a „Mi a pálya? Műszaki pályaválasztó fesztivál” című rendezvényre, mely a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szervezésében valósult meg a Sportcsarnokban.

A rendezvény célja az volt, hogy élmény alapú elven felszínre hozza a pályaválasztás előtt álló gyerekekben lévő érdeklődést a műszaki pálya iránt, annak érdekében, hogy tudatosan válasszák ezt a pályát. A gyerekek a gépészettel, az informatikával, a távközléssel, az elektronikával, az elektrotechnikával és a vegyiparral ismerkedhettek meg. Több, mint 20 kiállító cég –köztük a Pécsi Szakképzési Centrum, a PTE – az érdeklődést felkeltő, játékos formában nyújtottak bepillantást a technika világába. A rendezvényt egy látványos kísérleteket bemutató rendhagyó fizikaóra nyitotta meg.

A gyerekeknek a kiállítók standjainál feladatokat kellett megoldaniuk, amiért jutalmat kaptak, ill. 3 matrica begyűjtésével részt vehettek egy sorsoláson is. Az élményszerzésnek csak az idő szűkössége szabott gátat, mivel még számos kiállító várta az ifjú érdeklődőket.

Összefoglalta: Hoffmann Zsolt

You might also like

Biblia Világa Országos Verseny döntő 1. hely
Elolvasom
Meghívó Ballagásra
Elolvasom
Városi atlétikaverseny – döntő
Elolvasom
Határtalanul – Horvátország
Elolvasom

Comments closed